Január 27-én nyitotta meg kapuit társrendezvényeivel együtt a 34. AGROmashEXPO és a 6. AgrárgépShow, ahol a tavalyinál is több, 18 ország 350 kiállítója mutatta be termékeit és szolgáltatásait. A teljes Vásárközpont, vagyis 9 pavilon és a hozzájuk tartozó szabadterület, tehát 38 ezer négyzetméter telt meg kiállítóval. A magyar és külföldi piaci szereplők színe-java megjelent az agrár-kiállítási csokron. A több ezer mezőgazdasági gépet, köztük 260 traktort felvonultató eseményre minden idők legtöbb látogatója, több mint 45.000 ember volt kíváncsi.

A kiállítás ünnepélyes megnyitóján Ganczer Gábor, a HUNGEXPO Zrt. vezérigazgatója és Harsányi Zsolt, a MEGFOSZ elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, majd dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter mondta el ünnepi beszédét. A kiállítás magas szakmai színvonalát mutatta, hogy idén a Termékversenyére érkezett 45 (rekordszámú) nevezés közül 15 pályázat részesült Nagydíjban vagy Különdíjban a szakmai zsűri döntése alapján. A nyertesek a megnyitón vehették át a díjakat és az okleveleket.

A kiállításokat szakmai partnereinknek köszönhetően minden nap színvonalas előadások, workshopok, konferenciákkísérték, melyek választ adhattak az ágazatot érintő aktuális kérdésekre, problémákra, bemutatták a trendeket, egyes megoldások gyakorlatban történő alkalmazását, fejlesztési lehetőségeket.
Nagy sikert aratott többek között:

  • a Gabonatermesztők Országos Szövetségének napja – kiemelt téma az agrárgazdaság jelenlegi helyzete, illetve a 2016-ban várható termelői kihívások és lehetőségek
  • az „Innovációs és fejlesztési lehetőségek a magyar agrár- és élelmiszergazdaságban” konferencia a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szervezésében
  • az Agroinform.hu által szervezett IV. online marketing konferencia
  • a Magyar Mezőgazdaság Agrármarketing- és Média Napja
  • az FM és a Magyar Turizmus Zrt. Agrármarketing Vezérigazgatóságának „Gazda Fórum” elnevezésű programja
  • a NAIK Mezőgazdasági Gépesítési Intézete és a GTE Mezőgépipari Szakosztályának előadásai

A gazdag szakmai program mellett a kiállítás idén is főleg az üzletkötésről szólt. Kiállítóink visszajelzései alapján a rendezvények ideje alatt számos üzlet köttetett, élénk volt az érdeklődés a bemutatott gépek, technológiák, szolgáltatások iránt.

Az AGROmashEXPO és AgrárgépShow társrendezvényei ezúttal is a MAGYAR KERT és a SZŐLÉSZET és PINCÉSZETszakkiállítások voltak, melyeket a 17-es és 18-as pavilonban tekinthettek meg az érdeklődők.

 

forrás: agromashexpo.hu