A Massey Ferguson Beauvais-i gyártóegysége az

 egymilliomodik legyártott traktorát ünnepli

 

Beauvais, Június 14. A Massey Ferguson, az AGCO világmárkája (NYSE: AGCO) örömmel jelenti be, hogy a franciaországi Beauvais-ban található üzeme az 1.000.000. traktorát legyártotta. Az év már eddig is különleges volt, ugyanis az MF idén ünnepli alapításának 175. évfordulóját.  A gyártó 1960 november 20 óta készít erőgépeket a Párizs melletti helyszínen.  

 

A kerek gyártási számról megemlékezve Thierry Lhotte, a Massey Ferguson EAME régió alelnöke & ügyvezető igazgatója is nyilatkozott: “62 év alatt a Beauvais-ban található üzem a Massey Ferguson igazi globális otthonává vált, amely folyamatos növekedésben van. A vezérelv mitsem változott az évtizedek alatt: a Gazdálkodókkal együttműködve és értük dolgozunk. Ennek fényében, minden egyes dolgozónk nevében szeretnénk megköszönni Gazdálkodó Partnereink kitartó bizalmát. Mindenképpen szerettük volna, ha az 1.000.000. Beauvais-ban legyártott traktor – egy MF 8S.305 Dyna-VT – egy konkrét Gazdálkodóé lesz, aki nem más mint Mr. Thierry Aubrée. Ő saját gazdasággal rendelkezik, illetve bérvállalkozóként is dolgozik La Chapelle des Fougeretz faluban, Franciaország Bretagne régiójában. A márkakereskedő Partnere a Hervé Motoculture vállalat”.

 

Mr. Aubrée is megosztotta velünk véleményét, hogy miért választotta a Massey Ferguson-t: “Elkötelezett vagyok az új technológiák használata mellett, mint például az RTK jelszintű automata kormányzás, a szakaszvezérlés, amelyek segítenek talajaink megőrzésében  és a fenntartható művelésben. Az MF 8S megteremti számomra ezek lehetőségét modern erőforrásának, kifinomult hajtóművének és hosszú tengelytávjának köszönhetően. Az már csak hab a tortán, hogy a kiváló kilátás, fülkekényelem és a könnyen kezelhető precíziós gazdálkodási technológiák végett kiválóan érzem magam benne. A teljes MF flottám 4 traktort, 3 kombájnt, 2 nagy szögletes bálázót és 1 teleszkópos rakodót tesz ki, ami azáltal fejlődött ekkorára, hogy a márkakereskedőmmel kölcsönös bizalmon alapuló fejlesztéseket hajtottunk mindig végre.”

 

“A csapatommal rendkívül szerencsésnek érezzük magunkat, hogy mi adhatjuk át Aubrée Úrnak AZ egymilliomodik Beauvais-i traktort és ezzel valamilyen szinten a világ összes MF márkakereskedőjét képviselni tudjuk. Ez egy egyszeri pillanat minden értékesítő életében, ugyanis soha többet nem lesz 1.000.000. erőgép, amit szervizeseink segítségével szeretnénk hosszú évtizedekig üzemképes állapotban tartani. Aubrée Úrnak pedig szeretnénk a legjobbakat kívánni a traktorhoz!” – teszi hozzá Jérôme Mazière, a Hervé Motoculture ügyvezetője. A márkakereskedés maga Côtes d’Armor és Ille-et-Villaine településeken található meg, észak-nyugat Franciaországban, Bretagne régióban. “Rendkívüli büszkeség immár 40 éve Massey Fergusont forgalmazni, és mindig megerősít minket a biztos jövőben, ha Partnereink a mai időkhöz hasonló kimagasló szolgáltatást és termékeket kapnak a gyártótól. Az évtizedek során alkalmunk volt végignézni, hogy fejlődött a Beauvais-i gyár, illetve láttuk, azt is, hogy egy ekkora gyárváros mennyire rugalmas tud lenni – itt az előző két év megpróbáltatásaira és kihívásaira gondolok. A történelem, méret, szaktudás és rugalmasság pedig mind Partnereink előnyére válnak” – fejezi be értékelését Jérôme Mazière.

 

Elkötelezett munkatársakkal ünnepli Beauvais a gyártókapacitásának 62. évfordulóját

 

Boussad Bouaouli, a Beauvais Manufacturing gyár alelnöke kiemeli a dolgozók elkötelezettségét az MF Campus fejlesztésének irányába: “1960 óta folyamatosan az emberek és az itt dolgozók tartották lendületben a gyárat, soha el ne veszítve az alapításkor lefektetett irányelvet: Farmer’s first (elsők a Gazdálkodók). Ez a szemlélet mindig segített túljutni az aktuális korok kihívásain, és meghatározta a tiszta jövőképet”.

 

Minden az MF 825-ös szériával kezdődött 1960-ban. Azóta az üzemi terület folyamatosan növekedett ikonikus és innováció vezérelt traktorszériák gyártásának segítségével. Ilyen emlékezetes modellcsalád volt az MF 3000-es 1986-ból, az első traktor fedélzeti elektronikával, illetve az MF 8600 is 2008-ból, az első SCR rendszerrel. A füstgázkezelés szabályzásával lehetővé vált a mezőgazdasági gépek számára is a hatékony környezetvédelem. 2020-ban jött a legutolsó forradalmi fejlesztés – az MF 8S szérián található Protect-U rezgés és hangelnyelő – 24 cm-es légtér bevezetésével a motorháztető és a fülke között.  Ez a megoldás tovább csökkenti a rezgéseket, illetve javítja a motor és fülke hűtésének a hatásfokát. A fejlesztés eredményeképpen az MF 8S széria elnyerte a 2021-es Év Traktora Díjat, illetve a Red Dot: termék formatervezési Díjat is. A 2022-es Farm Machine kitüntetés pedig már csak hab a tortán a traktor elismerései között (a Beauvais-i gyár részletes fejlesztési ütemeiről külön sajtóközlemény áll rendelkezésre).

 

“Termelési gyökereink már 62 éve terjeszkednek, erősödnek Beauvais-ban. Büszkék vagyunk, hogy 2016-ban ez lett az Év Gyártóegysége, ami bizonyítja, hogy a modern időkben kiválóan megállja a helyét, illetve, hogy az MF Campus iránymutatást jelenthet a világ minden mezőgazdasági gépgyártója számára.” – nyilatkozza Boussad Bouaouli.

“2010-től jelentős változásokon esett át a teljes gyáregység, ugyanis bevezettük a Lean Manufacturing – karcsú gyártási rendszert. Ezzel folyamatosan tudjuk növelni a minőséget, és gyorsan tudunk reagálni ügyfeleink igényeire.  2013-ban kiterjesztettük gyártókapacitásunkat, azáltal, hogy beindítottuk Beauvais 2-t: saját fülkegyárunkat. 2019-ben jópár belső folyamatot erősítettünk és szerveztünk át, mint például a logisztikai központunk működését. 2020-ban további folyamatfejlesztéseket hajtottunk végre: traktor személyre szabási műhelyt hoztunk létre, ahol ügyfeleink a saját igényeikre tudják alakítani gépeiket. Továbbá bővítettük a kapacitást a kis alkatrészek és prototípusok legyártására rendszerbe állított 3D-s ipari terméknyomtatókkal.

Még abban az évben kialakítottuk a hidraulikus alkatészek “házon belül” történő gyártórészlegét (1.340 különböző cikkszámú termékkel), csakúgy mint a hajtómű felújító műhelyt. Saját matricagyártó (300 különböző cikkszámmal) egységekkel is rendelkezünk a helyszínen. A legújabb idei fejlesztés pedig, hogy már saját magunk képesek vagyunk előállítani üzemanyag és AdBlue tartályainkat. Jelenleg ez 4 szériához érhető el, de célunk, hogy minden AGCO gyárhoz innen szállítsuk a folyadék tartályokat a jövőben. Beauvais kapacitását jól mutatja, hogy napi 100 traktort tudunk legyártani és kiszállítani. Szükség is van erre, ugyanis kapacitásunk 80%-a exportra kerül, több mint 70 országba. Az MF 4700 M, MF 5700M, MF 5S, MF 6S, MF 7S, MF 8S és MF 8700 S szériákat is itt gyártjuk. 75-től egészen 405 lóerőig állítunk el gépeket, a teljes elérhető hajtóműválasztékkal”

 

“Miután átadtuk az 1.000.0000. traktort, már azon dolgozunk, hogy egyesítsük részlegeinket egyetlen, 54 hektáros, “egy tető alatt” megtalálható egységgé, MF Campus néven. Ez érinti a gyártást, tervezést, beszerzést, ügyféltámogatást, alkatrész üzletágat, értékesítést&marketinget, valamint a termékmenedzsmentet, finanszírozást és a jogi és HR osztályokat is” – egészíti ki nyilatkozatát Thierry Lhotte. “ Ez rendkívüli rugalmasságot eredményez majd, és egyedi élményt teremt az itt dolgozók számára.. Hiszen ők azok, akik tartalommal töltik meg a pozíciókat, és az egymilliós gyártási kapacitás is annak a 2.500 munkavállalónak az érdeme, akik közvetlenül Beauvais-ban, illetve a szomszédos GIMA hajtómű gyárban dolgoznak”.

 

Az MF Campus új tevékenységek helyszíne is lesz piacvezető munkakörülmények között a dolgozók számára és nem szabad meglepődnünk, ha már az elkövetkező hónapokban kifejleszt és piacra is dob számos új terméket. “A folyamatos fejlődés fogja az MF Campus-t versenyképessé tenni, és biztosítja majd, hogy a Gazdálkodókról való fókusz továbbra se terelődjön el. Beauvais városa is teljes egészében a koncepció mögött áll, ami a fenntarthatóságot is erősíti a helyi és globális közösség számára is” – fejezi be beszédét Thierry Lhotte.

 

Caroline Cayeux, Beauvais város polgármestere kiemeli, hogy az MF Campus fokozatosan és folyamatosan együtt fejlődött a körülötte lévő ipari és lakóövezetekkel, és a gyár továbbra is a legnagyobb foglalkoztató a környéken, nemcsak a városban.

 

“A Beauvais-i Massey Ferguson gyár a teljes MF sikertörténetének az egyik kulcsa és meghatározó tényezője, amely már 62 éves múltra tekint vissza. A teljes Beauvais-i közösség nevében mondhatom, hogy nagy örömünkre szolgál az AGCO további fejlesztési törekvése, hogy városunk továbbra is a Massey Ferguson globális otthona maradjon. Mi ehhez innovatív és fenntartható helyi környezetet tudunk biztosítani, ami két alappilléren nyugszik: a széndioxid kibocsátás csökkentésére való törekvésen, illetve a digitalizációs színvonal emelésén. A gyártó fejlesztését egy rendkívül erős elköteleződésnek vesszük a Beauvais régió irányába, amely új munkahelyek megteremtését és a meglévők megtartását is biztosítja egyben. Őszinte és tiszteletteljes gratulációmat szeretném a teljes MF csapatnak küldeni az egymilliós gyártási darabszámhoz a Beauvais-i gyárban és bízunk a következő egymillió gép mihamarabbi legyártásában.”

1.000.000 legyártott traktor a Massey Ferguson Beauvais-i gyárában

Idővonal & Mérföldkövek

 

Beauvais, június 14.

A márka 175 éves történelmében, az AGCO/Massey Ferguson gyára-  amely Beauvais-ban található – rendkívül komoly szerepet tölt be, egészen 1960-as megnyitása óta. Hatalmas utat tett meg az üzem az első, 25 lóerős MF 825-ös széria elkészítése óta. Mára az egész világon meghatározó gyártóegységgé vált, kvázi a Massey Ferguson globális otthonává, amely kiválósági központ is egyben és a Massey Ferguson magas felszereltségű erőgépeit állítja elő egészen 405 lóerő teljesítményig.

A Massey Ferguson márka fennállásának 175. évfordulója, illetve az 1.000.000. legyártott traktor alkalmából tekintsünk vissza a kiemelkedő dátumokra és mérföldkövekre az üzem életében.

 

1960 – November 21.-én kezdődik meg a traktorok gyártása. Első teljes üzleti évében 19,506 erőgép került ki az akkor 10 hektár össz-területű gyárból.  

 

1965 – a  Massey Ferguson legyártja a 100.000. traktorát

 

1971 – a  Massey Ferguson legyártja a 250.000. traktorát

 

1974 – a gyár jelentős terjeszkedésbe kezd a ’70-es éves közepén az új fülkerészlegnek, illetve a megduplázott kapacitású szerelősornak köszönhetően.

 

1981 –  a korai ’80-as években jelentős tőkebefektetés és terjeszkedés volt tapasztalható a gyárban. Vadonatúj kutató&fejlesztő részleg kezdte meg a működését. A Beauvais-i mérnök csapat már itt a „gazdálkodásra született”, és erőteljes innovációs tevékenységet folytat a gyárban. Az üzem elérte az 500.000. legyártott traktorát.  

 

1985 – Beauvais a Massey Ferguson megalapításának 25.évfordulóját ünnepli és nagyszabású rendezvény keretein belül 15.000 látogatót fogad tíz nap alatt.

 

1986 – 220 millió Francia Frank összegű beruházást hajt végre a gyártó annak érdekében, hogy az MF 3000-es traktorszéria forradalmasítani tudja a mezőgazdasági erőgépek piacát. Ez a sorozat volt az első traktor, amely fedélzeti elektronikával rendelkezett.

 

1987 – Beauvais megkezdi a japán piacra szánt ISEKI traktorok gyártását. Ez a partnerség az ISEKI-vel a mai napig él, így már 35 éves múltra tekint vissza.

 

1989 – a Francia forradalom 200. évfordulóját ünnepli a gyár, amely ebben az évben eléri a 600.000. legyártott traktorát.

 

1992 – a gyárban található Értékesítési & Marketing csapat megalkotja a Massey Ferguson Finanszírozást – a világ első teljesen beépített finanszírozási programját, amelynek segítségével még elérhetőbbek lesznek a megbízható és minőségi traktorok a gazdálkodók számára. A program utódja immár 30 éves – AGCO Finance néven fut – és a DLL biztosítja a banki hátteret hozzá.

 

1994 – ebben az évben 2 fontos esemény is történt: a gyár csatlakozik az AGCO-hoz, illetve hajtómű gyártó és fejlesztő vegyesvállalat formájában létrejön a GIMA.

 

1998 – a Massey Ferguson Beauvais-i gyára megalkotja a forradalmi MF Power Control kart, amely az MF 6200 & MF 8200 szérián mutatkozik be.

 

2000 – nem okozott fennakadást a kerek évfordulós digitális átállás, viszont a 700.000. traktor is elkészült az év végére.

 

2002 – 130 millió EURO-s beruházás az új szériákra való felkészülés jegyében, illetve a Coventry-ben található gyár egy részének átköltöztetése.

 

2008 – a Massey Ferguson megalapításának 50. évfordulójára, Beauvais-ban vadonatúj Technológiai Központ jön létre, ami a látogatók számára is nyitott. A gyár ebben az évben mutatja be az MF 8600-as szériát, ami a világ első mezőgazdasági erőgépe, amely SCR füstgázkezelő technológiát alkalmaz. Az AdBlue folyadékot felhasználó rendszerek optimális levegő/üzemanyag keverékkel tudnak működni, ami az üzemanyag fogyasztást is a lehető legjobb szinten tartja. Ezt a technológiát használja mára minden erőgépgyártó a világon. A fejlesztésnek köszönhetően a széria az összes fontos díjat begyűjtötte az elkövetkező években, mint például Az Év Traktora, Az Év Gépe és a SIMA Innovációs Aranyérem díjakat.

 

2010 –a Massey Ferguson üzemet előkészítik az AGCO vadonatúj termelési rendszeréhez, ami folyamatnak a vége a rendkívül rugalmas Lean Manufacturing (karcsú termelési) rendszer bevezetése.

 

2013 –Beauvais 2 fülkegyártó kapacitás, és a Nemzetközi Képzési Centrum megnyitása 15.5 millió EUR-os beruházással. A fülkegyártó egység – Beauvais 2 – teljesen külön összeszerelő sort kapott, amelynek eredményeképpen sokkal több hely áll rendelkezésre a fő üzemcsarnokban a fejlesztésekhez.

 

2016 – a szakma is elismerte a Beauvais-i gyár kiválóságát két kiemelkedő értékű díjjal. 2016-ban a legjobb külföldi tulajdonú exportra gyártó üzem lett Beauvais. A nagyságrendet jól érzékelteti, hogy ebben az évben a legnagyobb francia mezőgazdasági gépgyártó és exportőr lett az MF. A másik díj Az Év Gyártóüzeme, amit elnyert Beauvais, a Lean Manufacturing (karcsú gyártási technológia) bevezetése, illetve az élenjáró minőségellenőrzési rendszer végett.     

 

2018 – a Beauvais 3 vadonatúj logisztikai központ megnyit. A 30,000m² -es, 8 hektár összterületű részleg az otthona a Massey Ferguson logisztikai folyamatainak. Itt kétszámjegy értékű EUR-os befektetés zajlott le, ami az alkatrészek professzionális kezelését eredményezi a gyártóegységen belül és több mint 100 új munkahelyet teremt.

 

2020 – A szomszédos 15,7 hektáros iparterület megvásárlásával, a Beauvais-i gyár további 40 millió EUR-os beruházás előtt áll, amivel a világon is egyedülálló 4.0 minősítésű iparterületet hoz létre. Ennek a legújabb fejlesztési lépcsőnek a végén, az AGCO további 300 új munkahelyet teremt a régió számára, és ezzel véglegesen is a francia település lesz a Massey Ferguson globális otthona. A 15,7 hektáros területből 4.5 hektár már most is be van építve épületekkel. A terület lehetőséget biztosít az AGCO számára a további fejlesztésekre a még jobb teljesítmény elérése érdekében, ami által pedig ki fogja tudni elégíteni az egyre növekvő gazdálkodói igényeket a Massey Ferguson minőségi és élenjáró termékei iránt. A bővítés az alábbi új tevékenységek kiépítését is magában foglalja:

  • Traktor egyedivé tételi műhely olyan funkciókhoz, amiket eddig csak “külsős” cégek tudtak elvégezi & számos egyedi ügyféligény kielégítése már 2022 év végétől kezdődően.
  • Kiegészítő gyártói kapacitás a prototípusokon szerzett 3D-s nyomtatási tapasztalatokra építve, főleg a kisebb szériák alkatrészeihez, illetve komplex és személyre szabott alkatrészgyártáshoz az ügyféligények lekövetéséhez az egyedi műhelyben.
  • Házon belüli hidraulika-tömlő gyártás már 2021 áprilistól (1.340 egyedi cikkszámhoz).
  • Hajtómű felújító részleg, amivel költséghatékony alternatívát tudunk nyújtani egy vadonatúj sebességváltó beszerzése helyett. Ez kiváltképpen az idősebb gépeknél egy kedvező lehetőség.

 

2022 – a Beauvais-i üzem megkezdi a saját maga által gyártott üzemanyag és AdBlue tartályok előállítását, illetve legyártja az 1.000.000. MF erőgépet. Hamarosan a teljes gyárterület átalakul, ugyanis a három jelenlegi egység: Beauvais 1 (fő történelmi helyszín), Beauvais 3 (logisztikai központ) és Beauvais 4 egyetlen, minden osztályt és gyártási kapacitást egyesítő várossá fog összeállni MF Campus néven.